Támogatás Ritának
2026-09-07 A mai nappal lezárult ez a gyűjtés. Nagyon köszönöm a 70 adományozónak az összegyűlt összesen 782.200 forintot. 🙏 Rita nagyon hálás minden adományozónak, hogy mellette álltatok ebben a nehéz helyzetben. Deo gratias! ❤️
Ahogy arról a sajtó is tudósított, V. I. Rita tanítónőt 2025. szeptember 10-én elítélték a mogyoróallergiás kisfiú halála ügyében. A felfüggeszett fogház, és a tanítástól való három éves eltiltás mellett a 1.326.000 forintos bűnügyi költség megfizetésére is kötelezték. A részletek ismeretében úgy érzem, hogy nem fair az ítélet. Ezért arra gondoltam, hogy az 1.326.000 forintra gyűjtést szervezek számára. Így indult a dolog.
Nem ismertem őt, a teljes nevét sem tudtam. Az ügyről szóló első facebook-posztomat olvasó kedves ismerősömnek köszönhetően sikerült hozzá közvetett kontaktot találnom. Eljutott hozzám, hogy köszönettel elfogadja a támogatást. Azaz elindulhat a gyűjtés.
Felhívást tettem közzé a facebook-on, hogy ki-ki támogassa az ügyet 500, 2000 vagy 10000 forinttal vagy igaziból bármennyivel, amit jó szívvel erre szán. Ez volt az a poszt: https://www.facebook.com/share/p/17AL8eNaYy.
Kértem, hogy a közlemény elejére írják be, hogy Rita. Utána következhetett egy üzenet Ritának, ezeket összegyűjtöttem.
Gyűltek az adományok. Először 2025. október 15-én találkoztam Ritáékkal, átadtam az összegyűlt adományok első részletét, 610.500 forintot. Nagyon megható találkozás volt. Bebizonyosodott számomra, hogy valóban nagyon kemény időszakon megy keresztül. Iszonyú sokat jelent neki, az adományokban megnyilvánuló együttérzés, szolidaritás. Elképzelhetetlen mértékben hálás minden adományozónak. ❤️
Másodszor 2026. szeptember 7-én találkoztunk, akkor átadtam az időközben még összegyűlt 171.700 forintot. Rita nagyon köszöni minden adományozónak, hogy mellette álltatok ebben a nehéz helyzetben. Deo gratias! ❤️
2026-09-07 17:00 • Lezárult a gyűjtés.
2026-09-07 17:00 • Átadtam az összegyűlt adományok második és egyben utolsó részletét, 171.700 forintot Ritának.
2026-09-07 17:00 • Mindösszesen 782.200 forint gyűlt össze, az eredetileg kitűzött összeg 59%-a.
2025-10-17 7:50 • Elértük az 50%-ot.
2025-10-15 16:00 • Átadtam az összegyűlt adományok első részletét, 610.500 forintot Ritának.
2025-10-14 10:30 • Elértük a 40%-ot.
2025-10-09 23:50 • 500.000 forint.
2025-10-03 8:40 • Elértük a 30%-ot.
2025-09-28 21:35 • Elértük a 20%-ot.
2025-09-25 9:50 • Elértük a 10%-ot.
2025-09-25 8:30 • Az első adomány.
2025-09-24 22:30 • Elindult a gyűjtés.
igazság
Köszönöm!
© 2025–2026 • Sass Bálint • visszajelzés: https://www.facebook.com/share/p/17AL8eNaYy